Nincs olyan, aki ne várná minden évben a nyarat, hisz egyet jelent a nyaralással, a kikapcsolódással és a pihenéssel. Igazi lelki feltöltődés, de vajon ez ilyen jó a hajnak is? Sajnos azt kell, hogy mondjuk: nem. A felhőtlen strandolás és napozás közepette sokszor elfelejtjük hajunk védelmét, nem gondolva arra, hogy az milyen állapotban is kerülhet a nyár végére. A Te hajadat is láthatóan megviselte a nyár? Összegyűjtöttünk néhány otthoni és professzionális tippet, ami segíthet a károsodott haj helyreállításában, anélkül, hogy rövidre kellene vágatni.

De mitől lesz ilyen katasztrofális nyár végére a haj?

Főként az UV sugarak felelősek ezért, melyek kétszer olyan károsak, mint mondjuk a szőkítés, pedig az is nagy károkat tud okozni a gyenge hajszálakban. Nem véletlenül érezheted száraznak hajad, hiszen a sugarak kivonják a haj keratinjából a nedvességet, és így az szárazzá, sérülékennyé válik.

A másik ilyen károsító tényező a sós tengervíz, ami először a haj külső, majd belső rétegét roncsolja. A külső, már roncsolódott szálszerkezeten a fény megtörik, és mivel már nem egyenletes felszínű a hajszál, ezért nem tudja visszaverni a fényt, hanem elnyeli azt. A víztől megduzzad a hajszerkezet, így könnyebben hatolnak a káros UV sugarak a hajba, amelyek így a hajszálakat borító szarulemezkék fehérjekötései károsítják.

Ezért figyelj arra, hogy ne vizes hajjal napozz, vagy legalább öblítsd le a sós vagy klóros vizet. Ez különösen ajánlott szőke hajnál, mivel a klóros víz akár zöldes színűvé is változtathatja a hajat a vízben található réz-szulfát miatt.

Mint tudjuk a hajszínt a melanin adja, azonban ha a melaninhoz elér az napfény, akkor egy olyan reakció jön létre, aminek következtében a haj kivilágosodik (napszítta hatás). Hiába van nagy divatja, sajnos a hajnak egyáltalán nem tesz jót. A kémiai kötések megtörnek, és emiatt érezheted sokkal rosszabb állapotba a hajad, mint azelőtt.

Mire van ilyenkor szüksége a károsodott hajnak? 

Először is minél előbb pótolni kell az elvesztett nedvességtartalmat, ami a probléma fő forrása. Ehhez hidratáló, tápláló összetevőket (aloe vera, selyem-és búzaprotein) tartalmazó termékeket érdemes beszerezni, mert ezek képesek megkötni a nedvességet a hajszál belsejében, miközben köré védőréteget húznak. Érdemes még táplálékkal vagy étrendkiegészítő tablettákkal bevinni a szervezetbe az alábbiakat: réz, cink, vas, A-C-E vitaminok, fehérjék.

hajregenerálás károsodott haj hajregeneráló kezelés fantastichair hajstúdió szigetszentmiklós

Mutatunk még néhány praktikát, amivel Te is segíthetsz károsodott hajadon:

» Házi hajpakolás avokádóból: Az Omega-3-ban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag avokádó kiváló megoldás a törékeny, sérült hajra. Van, aki készít belőle otthoni hajpakolást, amihez csak ki kell kanalazni az avokádó belsejét, villával összetörni, és ha szeretnél egy pici olívaolajat is adhatsz még hozzá. Ezután csak vidd fel a pakolást a károsodott hajra, és hagyd rajta legalább fél órán át, majd öblítsd le. Az Omega-3 és az E-vitamin jelenlétének köszönhetően a sérült haj azonnal puhább és fényesebb lesz.

Jól ismert házi módszer még a tojás és az olívaolaj keverékéből készült hajpakolás, de hasonlóan jókat mondanak a ricinusolajról és a kókuszolajról is, melyek nem csak regenerálják a hajszálakat, hanem a hajnövesztésben is segítenek.

» Hajolaj: A hajolaj olyan, mint a folyékony arany a haj számára. A lényeg, hogy ne ess túlzásba a hajolajjal, mert akkor hajad zsírosnak fog tűnni. A makadámia olaj az egyik legjobb hajápoló, de használhatsz bátran még sárgarépamag-olajat vagy kamélia olajat is a károsodott haj helyreállítására.

» Nem árt egy kis szünet: Sokat használtad nyáron a hajvasalót és a hajsütővasat? A dolog hátulütője, hogy a hőkezelés hatalmas károkat okozhat, főleg, ha nagy hőfokon használod ezeket a hajformázókat. Jó, ha egy kis szünetet tartasz, és hanyagolod egy időre a hajformázókat.

Egy frissítő vágásra valószínűleg szükség lesz így is, úgy is, de nyugi nem kell teljesen rövidre vágatni a hajad. 🙂

Inkább professzionális segítségre lenne szükséged?

Sokszor bele sem gondolunk, hogy a nyári napsütés, a tengervíz, a homok mind igénybe veszik a hajat. Sajnos ezek olyan nyomot hagyhatnak a hajon, amit már nem lehet otthoni módszerekkel orvosolni. Először a töredezett hajvégektől kell megszabadulni, hiszen már ettől is frissebbek és erősebbek lesznek a hajszálak. De ami igazán nagy változást hozhat az a hajregeneráló kezelés.

Két kiváló hajregeneráló kezelésünk után szinte azonnal szemmel látható a változás. Mélyen, a probléma gyökerét szüntetjük meg, ennek köszönhetően nem csupán látványos lesz a végeredmény, hanem tartós is. Hajregeneráló kezeléseink valóban csodát tesznek a hajjal, sőt még a póthajjal is, hiszen a póthajnak is nagyon kell az ápolás.

Neked is szükséged van erre?

Most rajtad a sor, hogy újra ragyogó, puha és egészéges legyen hajad. A Botox Hairgold hajszerkezet újraépítő kezelés és a RAYWELL SHINE Hialuronsavas hajkezelés képes erre!
Szeretnél többet megtudni erről a két hajregeneráló kezelésről?

hajregenerálás károsodott haj hajregeneráló kezelés fantastichair hajstúdió szigetszentmiklós

Vedd fel velünk a kapcsolatot, várunk téged is Szigetszentmiklóson a Fantastichair Hajstúdióban!